A gyarapodó magzat
Az első hét
Kicsi Babánk a megtermékenyítést követő 3-5. napon megérkezett a méhbe, és ha a megfelelő időben és helyen történt minden, akkor máris rengeteg változás zajlott le benne és kész a nagy feladatra, hogy beágyazza magát a méh nyálkahártyájába, az endometriumba. Ő maga máris különböző sejtekre oszlott, amelyek rétegződni kezdtek és egy üreget is képezett a belsejében, amely folyadékkal telik fel, és máris kész a magzatburok. A külső sejtréteg fúrni kezdi magát a méh nyálkahártyába és táplálékot, oxigént is kezd szívni magába, ebből a rétegből keletkezik a méhlepény. A belső sejtrétegből pedig az embrió fejlődik ki, ő maga tovább rétegződik és valójában három sejtrétegből kezdi a magzati fejlődést.
 |
 |
 |
| Szedercsíra |
7-1O. nap |
15-21. nap |

A beágyazódás a 9-1O napon teljesnek tekinthető, habár az első néhány hét kritikusnak számít abban, hogy fennmarad-e a terhesség. A méhlepény hormonokat is kezd termelni (human chorionic gonadotropin), amely megakadályozza a további petesejt érlelést, és arra ösztönzi a petefészkeket, hogy folyamatosan ösztrogént és progeszteront termeljenek fenntartva ezzel a terhességet. A méhlepénynek fontos feladata az is, hogy oxigénnel és tápanyagokkal lássa el az embriót és elszállítsa tőle a melléktermékeket. Amint a méhlepény nő és fejlődik, ujjszerű nyúlványokat növeszt az endometriumba, amelyek szerteszét ágaznak és nagy felszívódási felületet biztosítanak. A méhlepény a 18-2O. hétre fejlődik ki teljesen, de a terhesség végéig nő.
Az embrió is gyors fejlődésnek indul. A már említett három sejtrétegből megkezdődik a szervek fejlődése, és a 3-4 hétre már meg is lesz az agykezdemény, a szemhólyag, tüdőtelep és májtelep, szívcső és szívműködés és a vörösvértest-képzés is megindul. A szervek kialakulása korán megkezdődik és a 11-12. hétre be is fejeződik.
Ez a legkritikusabb időszak a szervi rendellenességek szempontjából, ezért bizonyos gyógyszerek fogyasztása, sugárzás, vírus vagy súlyos vitamin és ásványi só hiány végzetes lehet az embrió egészségét illetően.
A szervek, főként az agy és gerinc fejlődése és növekedése természetesen a terhesség végéig tart.
A hatodik hét végére a petezsák 9-15 mm-es nagyságot ér el, az embrió benne pedig 3-5 mm hosszú. Az arca még nem látható igazán, két pontocska jelzi a szemet, bemélyedések a szemek és fülek helyét, és kezd kialakulni az ajak és az állkapocs is. Van már nyaka, nagyon kezdetleges agya és a feje helyén egy dudor látható. A végtagkezdemények is kezdenek megjelenni a testének a sarkainál. A mellüregben kifejlődik a szív, és a 6. hét végén meg is dobban ez a kezdetleges szerv, amelynek egyelőre még csak két ürege van négy helyett. A keringés is elkezd működni. A kismama méhe már mandarin nagyságú.



A továbbiakban tekintsük át hétről hétre a kis emberke fejődését:
Hétről - Hétre
1-14. Nap
- Az utolsó menstruáció első napja és az ovuláció közötti időszak. Még relytély, hogy lessz-e lakója a méhednek?
Második Hét vége
- Az apa spermiuma megtermékenyíti az anya petesejtjét a petevezetékben.
Harmadik Hét
- A megtermékenyített petesejt osztódni kezd és beágyazódik a méh nyálkahártyájába.
Negyedik Hét
- Az embrióban három különböző réteg különül el:
A külső rétegből a baba idegrendszere, bőre, haja és körmei lesznek.
A középső réteg izmokká, csontokká, erekké és a szívvé fog alakulni.
A belső rétegből lesz az emésztő- és húgyúti rendszer.
Hatodik Hét
- A karok és lábak láthatóan kidomborodnak, és nyúlni kezdenek. Néhány hónap és személyesen is tapasztalni fogod az erejüket, különösen, ha a húgyhólyagodat boxolják meg!
- A szív beindul! Primitív formájában ugyan, de elindul a keringés.
- Az agy gyors fejlődésnek indul – Több, mint 1OO billió neuront fog létrehozni! Ez még csak a kezdet!
- A szemlencse is megjelenik és az orr is megtalálja a helyét. Hamarosan kialakul az agy és orr közötti ideghálózat.
- A bélrendszer nőni kezd – Valójában nem is a baba belsejében, mert ott még nincs elég hely: a köldökzsinórban jelenik meg, és nő, amíg haza nem vándorolhat az embrió hasüregébe. A hasnyálmirigy máris képes emésztő enzimeket szervezni az inzulin és glukóz felvételére, amelyek elősegítik a növekedést.
- 4-6 mm fejtetőtől a popsijáig.
Hetedik Hét
- Kialakulnak a vállak és megjelennek a ujjak a kezén és a lábán. Ezek lesznek a babád első játékszerei!
- A szemek, fülek és az orr még nagyon ufós látványt nyújt, de lassan közelíteni fognak az emberesebb formához.
- Tejfog-csírák kezdenek megjelenni az állkapocsban – szerencsére ez még nem jár fogzási fájdalommal.
- 7-9 mm fejtetőtől a popsiig mérve és semmi külső jel nem utal még a nemére.
Nyolcadik Hét
- Formálódnak a csontok és a porcok.
- Megjelenik a nyelv a szájüregben.
- A belek lassan beköltöznek a köldökzsinórból a baba hasába.
- A kis testecske is növekszik, így lassan mindennek helye lesz benne.
- A babád kb. 1,2 cm hosszú (a fejtetőtől a faráig) és 1 mg!
Kilencedik Hét
- Mozogni kezd! – Méghozzá igen élénken! Pörög, ugrál, kacsázik mint egy halacska! Ezek a mozgások még nem tudatosak, de hamarosan rendszeresek és valóban szándékosak lesznek. Még sokáig nem fogod érzékelni ezt a nyüzsgő életet a méhedből, de ultrahangon máris nagyon szórakoztató a kép.
- Az izületek is kialakultak és az apróság mindent belead, hogy ki is próbálja őket.
- Kezdenek az érzékek is kifejlődni. A kísérletek alapján már reagál külső ingerre.
- Máris saját ujjlenyomata van!
- Az átlag hosszúság ezen a héten 2,3 cm és 2 mg.
Tizedik Hét
- Lassan befejeződik a szervek kialakulása és a szemmel látható gyors növekedés fázisa jön. A fej szembetűnően nagyobb a testnél, ez az agy gyors fejlődésének köszönhető.
- A szemhéjak még egy darabig zárva maradnak, de alattuk a szembogár megjelent és már meghatározott színe is van!
- A méhlepény minden feladatát ellátja ettől a héttőt.
- A baba 3,1 cm fejtetőtől a popsijáig és 4 mg.
Tizenegyedik Hét
- Szinte minden szerv kifejlődött már és kezdenek működésbe lépni.
- Nőni kezd a haj és köröm.
- Habár a nemi szervek is megjelentek, még néhány hétig ultrahang sem tudja megmondani, hogy kisfiú, vagy kislány lakik a méhedben.
- A kicsi most 4,1 cm és 7 mg
Tizenkettedik Hét
- A hangszálak kezdenek kifejlődni.
- A szemek közelebb kerülnek egymáshoz, és már nem is olyan ufós az arca! A fülek is a helyükre kerülnek, kezd nagyon jóképű lenni!
- A belek tovább helyezkednek a hasüregben, a máj működni kezd és a hasnyálmirigy inzulint termel.
- Hossza 5,4 cm és 14 mg.
Tizenharmadik Hét
- Magzatod kezdi a kilégzést és belégzést gyakorolni. Ez persze nem levegővel történik, de az izmait máris készíti a légzésre.
- A nyaka szépen nyúlni kezd, most már nem tartja olyan szorosan a fejét.
- A kezeit használni kezdi, máris játszik velük és ökölbe is tudja szorítani az ujjait.
- Most már minden táplálékot a méhlepény biztosít a számára.
- Van esély, hogy dopplerrel hallani lehessen a szívdobogását, amely sokkal gyorsabb, mint a felnőtteké.
Tizennegyedik Hét
- Kifejlődött a pajzsmirigy és hormonokat termel.
- Ha kisfiad van, fejlődni kezd a prosztata. Kislányokban pedig a petefészkek lefele vándorolnak a hasüregből a medencébe.
- Ha ezen a héten még nem jött rá erre a nagyszerű szórakozásra, akkor hamarosan szopni kezdi az ujját!
- A csontok erősödnek, a bőr viszont még nagyon átlátszó. Semmi zsiradék nincs alatta.
- Nagyon finom kis pihék borítják a testét (lanugo) és ezek a 26. hétig csak nőnek, majd pedig lassan eltűnnek. Az a feladatuk, hogy védjék a magzat testét a méhen belül.
- Most kb. 8,7 cm és 43 gr
Tizenötödik Hét
- Többgyerekes anyukák már gyakran éreznek magzatmozgást, de ne ijedj meg, ha te még nem! Az sem ritkaság, hogy 2O-22 hétig nem tudják biztosan megmondani, hogy ez a babájuk volt-e. Most még nagyon finoman lehet csak érezni őt, habár ő elég tevékeny, grimaszol, szopja az ujját.
- A lábai már hosszabbra nőttek a kezeinél és a teste is lassan nagyobb lesz a fejénél.
- A közép-fülben megerősödnek a csontocskák, de még kell egy kicsi, hogy a hallásközpont az agyban is teljesen kifejlődjön. Ezért még nem hallja tisztán a hangod, de elképzelhető, hogy erős zajokat már képes érzékelni.
- Ezen a héten 1O cm körül van és 7O gr.
Tizenhatodik Hét
- A bőr alatt zsírszövetek jelennek meg, elkezdődik a gyarapodás
- Érdekesség, hogy a babád és a méhlepény nagyjából egyforma nagyságúak ezen a héten.
- A kicsikéd 11,6 cm és 1OO gr körül van.
- Nyakát és fejecskéjét jobban ki tudja egyenesíteni.
- Ez a lehetőségek hete: lehet, hogy már dopplerrel hallható is a szívverése és arra is van egy kevés esély, hogy egy jó minőségű ultrahang készüléken a nemét is meg tudják állapítani. Persze, ami késik, nem múlik!
- A szívecskéje még egyszer olyan gyorsan ver, mint a tied.
- Ha betekinthetnél, láthatnád, hogy máris gyakorolja a reflexeit, szopja az ujját, csel a magzatvízből, és csuklani is tud.
- A magzatvizet be is lélegzi, így gyakorolja a tüdő a kinti légzést és erősödik.
Tizenhetedik Hét
- Folytatódik a gyarapodás: 13 cm és 14O gr.
- Egyre emberibb a megjelenése, nyúlik a nyaka, így egyenesebben tudja tartani a fejét, nyúlnak a végtagok és a teste is nő a fejéhez képest.
- Az ujj és láblenyomat kezd formát ölteni, hamarosan teljesen egyedi és hamisíthatatlan ujjlenyomata lesz.
- A szemek már nem oldalra, hanem előre tekintenek, de még mindig szorosan zárva vannak.
- Mekónikum rakódik le a belekbe (ez egy ragacsos, sűrű, sötét paszta, amely az emésztési melléktermékekből keletkezik). Ez lesz majd a csemetéd első ürítése.
- A köldökzsinór is nyúlik és erősödik, folyamatosan szállítja a vért és táplálékot a babának.
- A csontváz, amely eddig inkább porcos volt, kezd megerősödni és igazi csontokká alakulni, de ezek a csontok rugalmasak maradnak, ezzel is megkönnyítve az utazást a szülőcsatornán át.
Tizennyolcadik Hét
- A vízi-életre berendezkedve a baba bőrén finom pihe nő (lanugo) és az egész testét magzatmáz (fehér, zsíros kenőcs szerű anyag) fedi be, hogy védje a bőrt a hónapokig tartó nedvességtől.
- Kifejlődtek a hangszálak. Próbálgatná is őket, sírásra görbül a szája, de levegő hiányéban hang még nem jön ki rajta.
- Ultrahangon láthatók lehetnek a szívkamrák és kivehető a szívműködés.
- Megközelíti a 14,2 cm és 19O grammot.
Tizenkilencedik Hét
- Az alvás és ébrenléti ciklus már hasonlít egy újszülöttéhez. Lehet kedvenc alvó-pozíciója és felismerhető pihenő és tevékeny periódusai.
- Az idegpályákon egy zsíros anyag (myelin) rakódik le, ami hihetetlenül felgyorsítja az impulzusok folyamatát, és lehetővé teszi az ugrásszerű idegi fejlődést.
- A fejbőrön már nőhet a haj! Van baba, aki egész hosszú hajjal születik.
- A tejfogcsírák már kialakultak és az elkövetkezendő napokban a végleges fogrügyek is megjelennek a tejfogaké mögött.
- Ha kislányod van, akkor a méh is fejlődésnek indul. A hüvely, méh és petefészkek már a helyükön vannak.
- Az apróság magzatvizet nyel és veséi vizeletet is termelnek.
- Elérheti a 15,3 cm-t és 24O grammot.
Huszadik Hét
- Félúton vagytok! Ugye, hogy gyorsan telik az idő!?
- A nagyon gyors változások időszakának vége, már minden a helyén van csak fejlődnie és gyarapodnia kell, ez a folyamat már nem olyan látványos, de elengedhetetlen a túléléshez.
- A szív erősödik, a lábak nagyjából elérik a relatív hosszúságukat és sok tornával az izmok is egyre erősebbek. Ezt te magad is tapasztalni fogod, hiszen hamarosan nem csak enyhe motoszkálást fogsz érezni odabentről, hanem igazi karate-katákat.
- Immunoglobinok vándorolnak át tőled a babádba. Ezek az immun sejtek fogják megvédeni őt azoktól a vírusoktól, amikkel te már találkoztál, méghozzá akár születés után hat hónapig!
- Az agyban máris mindennek megvan a maga helye, csak fejlődnie és nőnie kell: például az ízlés, szaglás, hallás, látás és érzékelésért felelős, már meglévő idegeknek csak sűrűsödniük kell, hogy tökéletesen működhessenek.
- Hangos zajra máris reagálhat a kicsi, mert bizony már hallja a beszűrődő erős hangokat. Születés után is megnyugtatóan hat majd rá a pocakból ismerős zene, vagy anya és apa jól ismert hangja.
- A kislányok petefészkeiben hat millió petesejt várakozik, de születéskor csak egy millió marad. Ez persze bőven elegendő egy igazi nőnek.
- 16,4 cm és 3OO gr körül van.

Huszonegyedik Hét
- Fehér-vértestek termelődnek, ezzel biztosítva lesz az ifjú védekező rendszere.
- A baba bőre már nem olyan áttetsző, lassan vastagodni kezd.
- A picúr nyelve teljesen kifejlődött és előszeretettel nyújtogatja felénk.
Egyre többet nyel a magzatvízből, majd vizeletet formájában ki is ürül, a salaktermék pedig belekben várja az első székletet. Nagyszerű gyakorlat ez az emésztő rendszernek és veséknek egyaránt.
- Az ébrenléti és alvási szakaszok következetessé válnak. Kutatások során arra a következtetésre jutottak, hogy a baba máris hozzánk állítja a belső óráját! A te evési és alvási szokásaid, valamint a zajszint jeleznek neki.
- A baba hosszát mától fogva fejtetőtől a sarkáig mérik: ezek szerint 26,7 cm és 36O gr körül van.
Huszonkettedik Hét
- A kis apróság már nem csak a nagy zajokat hallja a külvilágból, hanem egyre tisztábban hallja a beszélgetéseidet, zenét, vagy ha énekelsz neki. Mi több, megszületése után is felismeri a gyakran hallott zenét, a hangodért pedig egyenesen rajongani fog!
- A körmök kezdenek nőni a parányi ujjakon.
- Az agy kirobbanó fejlődésnek indul. A felgyorsult adatátvitel és az agy belsejében működő ’’ideg gyár’’, vagyis csíra mátrix (germinal matrix), amely kicsivel születés után eltűnik, lehetővé teszik a rohamos növekedést, amely csemetéd csaknem öt éves koráig tartani fog.
- Ha kisfiad van, a herék elkezdenek lefele vándorolni a herezacskókba. Primitív spermasejtek termelődnek és megjelenik a szervezetében a tesztoszteron.
- Hossza 27,8 cm, súlya 43O gr.
Huszonharmadik Hét
- A kis test arányaiban hasonlatos egy újszülötthöz, de nagyon soványka még, mert még szinte semmi hús és zsírszövet nem képződött a bőre alatt.
- A középfül csotocskái tovább erősödnek, ez által jobban is hall.
- Az apukák előnyben részesülnek, mert az alacsony hangfekvés, mély férfihang jobban hallatszik odabenn, mint a magasabb fekvésű női hangok.
- A hasnyálmirigy is kitartóan fejlődik, máris önállóan termeli az inzulint, amely a cukrok lebontásához elengedhetetlen.
- Ha most jönne a világra, a legjobb ellátás mellett 15% körüli a túlélési esélye. Ez az esély minden egyes benn töltött nappal nő.
- Az átlagos baba most 5O1 gr és 28,9 cm
Huszonnegyedik Hét
- A baba hízásnak indul! A felszedett dekák az izmokba, csontokba és a szervekbe vándorolnak.
- A vékony testecske kezd kitelni.
- Az ízlelőbimbók működésbe léphetnek: ha az anyuka valami különös fűszert, vagy keserűt fogyaszt, a baba jelezheti a nemtetszését.
- Az ujjszopási gyakorlatok erősítik és fejlesztik a kéz izmait.
- A következő napokban izzadási mirigyek alakulnak ki a bőrben, de még sokáig nem fognak működni.
- Lassan érik és fejlődik a tüdő, mégis ez az utolsó szerv, amely felkészül a kinti életre.
- 3O cm és 6OO gr Mit egy vonalzó!
Huszonötödik Hét
- A gerincoszlop finom szerkezete tökéletesedik. Izületek, ínszalagok, porcgyűrűk fogják a gerincet védelmezni, hiszen itt fut végig a legfontosabb ideg-úthálózata a baba testének.
- A tüdő vérellátása fejlődik.
- A nyelési reflex tökéletesedik.
- A majom reflex is működik, és gyakorolja a kéz ökölbe szorítását. (Ha megérinted a tenyerét, a reflex kiváltja, hogy rögtön megragadja az ujjad, minden erejéből. Ugyanígy a lábakban is él a reflex, mint a kis majmoknál).
- 34,6 cm és 66O gr körül állunk.
Huszonhatodik Hét
- 76O gr és 35,6 cm
- Hogy tartani tudja a baba növekvő súlyát a gerinc egyre erősödik, máris 15O izületből, 33 porcból és megközelítőleg 1OOO ínszalagból áll.
- A tüdő surfactantot kezd termelni, ami megakadályozza, hogy a születés után a tüdő ’’összeessen’’.
- Az eddig szorosan zárt szemek ezen a héten pislogni kezdenek. A világos szemmel született babák gyakran változtatják meg szemszínüket hónapokkal születésük után (vagy akár évekkel!). A sötét szemű gyerkőcöknek nincs arra esélyük, hogy világosodjon a szemszínük.
- Magzati agyhullám szkennerek reakciót észleltek az érintésre és a fény-ingerre az agyban. Ha erős fény világítja meg a pocakot, a csemete elfordítja a fejét, tehát a látása egészen biztosan működik.
Huszonhetedik Hét
- A kisbabád napról napra okosabb. Szórakoztasd őt zenével, beszélgetéssel, tánccal, élvezni fogja!
- A hangokat a hetedik hónap végére már tisztán hallja (persze hozzá kell számolnunk, hogy burkon és vízen át!), mert ekkor fejeződik be a fülhöz vezető ideghálózat képzése. Persze a hallás még mindig fejlődik és hozzá társul az is, hogy most már különbséget is tud tenni a hangok között: felismeri az édesanya, a sokat hallott édesapa hangját.
- A tüdő is érik lassan, lélegzési mozdulatokat tesz, igaz, csak a magzatvízben, de ez is erősíti az izmokat. Csuklik.
- A szemét sokszor tartja nyitva. Különbséget tesz a sötétség és beszűrődő fény között.
- Ezen a héten nagyon sokat nőtt: 36,6 cm és 875 gr!

Huszonnyolcadik Hét
- A szemek kész formát öltöttek.
- A baba tovább gyarapszik. Ez a súly még mindig a szövetekbe és csontokba megy, a kis hurkák (zsírszövetek) csak az utolsó harmadban jelennek meg.
- Az izomzat fejlődik, nem is csoda, hiszen a kicsike kitartó rúgásokkal és ütésekkel gyakorol odabenn.
- A tüdő lassan elkészül a születés utáni életre.
- Beszélgess vele sokat, énekelj neki! A babád felismeri a hangod és meg is nyugszik tőle, ha te nyugodt vagy.
- 1OO5 gr és 37,6 cm
Huszonkilencedik Hét
- Csak most kezd az igazi életre készülődni: elkezdődik a zsírszövetek raktározása a bőr alatt.
- Az agya szabályozza a primitív légzést és testhőmérsékletet. Ez utóbbi még soká lesz a felnőttéhez hasonlatos: a babák nehezen szabályozzák a hőmérsékletüket, hamar kihűlnek és fel is hevülnek, átveszik a környezet hőmérsékletét.
- A szemek mozognak a szemüregben. Hamarosan követni is tudják a mozgó fényt.
- Nagyon érzékeny minden változásra, legyen az fény, vagy íz. Lehetnek kedvencei és idegessé is válhat, ha foghagymát vagy tormát ettél.
- Még mindig van helye, hogy teljesen megforduljon. Ilyenkor még sok baba fejjel felfele ücsörög, de a következő hetekben felveszi a végleges ’’fejjel-lefele’’ szülőpozíciót.
- Hossza 38,6 cm, súlya pedig 1153 gr.
Harmincadik Hét

- A fej-körfogata nő, ahogy az agy is gyorsan növekszik. Nem kevés inger éri a méhben, hogy ne unatkozzon, de te is nyugodtan kommunikálhatsz vele: énekelhetsz neki, beszélhetsz hozzá, zenét hallgathattok.
- Egyre jobban élvezi a fény és árnyék játékot kívülről. Követni tudja a szemével a fényforrást és akár a kezét is nyújthatja érte!
- A lanugó kezd eltűnni a bőréről.
- Képes könnyeket kiválasztani. Bizony, már az anyaméhben!
- 39,9 cm és 1319 gr
Harmincegyedik Hét
- A hosszanti növekedés lelassul a következő hetekben, de a súlya továbbra is gyarapodni fog.
- Egyre kerekedik. A bőr alatt megmaradt zsírszövet tünteti fel majd olyan szép rózsaszínben a kis bőrét születés után. Most ugyanis még pirosnak tűnik, a zsír hiányában.
- Kalcium, foszfor és vas rakódik le a csontokban, ettől nőnek majd szépen és erősödnek.
- 41,1 cm és 15O2 gr.
- Az agy újabb fejlődési ugrást bizonyít, százbillió új idegsejtet hozva létre!
- Ritmusra mozoghat, ha zenét hall, sőt, tanulmányok bizonyítják, hogy máris van zenei ízlése: a szívverése felgyorsul, vagy lelassul bizonyos típusú zenére.
- A tüdő az utolsó szerv, ami még nem készült teljesen fel a születésre. Minden egyes nap segít, hogy a baba önállóan lélegezhessen!
Harminckettedik Hét
- 17O2 gr és 42,4 cm
- Észrevehetted, hogy már nem végez akrobata mutatványokat a hasadban. Ne aggódj, csak azért, mert már nincs elég helye hozzá. De még mindig nagyon sokat kell nőnie, amíg kijöhet.
- Mind az öt érzéke működik, és nagy odaadással gyakorol és élvezi a képességeit.
- Agyhullám szkennerek a nyolcadik hónap környékén érzékelik először a REM fázist, miközben alszik. Ez azt jelenti, hogy a babád álmodik, de ki tudja, hogy miről?
Harmincharmadik Hét
- Most rendelkezel a legtöbb magzatvízzel. Most már csökkenni fog a mennyisége, mert a baba nő és a szülés közeledik.
- Az agy bámulatos sebességgel fejlődik. Már olyan mozdulatokat is összehangol, mint a szopás, nyelés és lélegzés.
- Mialatt a csontok erősödnek és keményednek, a koponya meglehetősen képlékeny marad és nyitott. Ez lehetővé teszi, hogy születéskor módosuljon egy kissé a formája, így megkönnyíti a kijutást a szűk szülőcsatornából. Nem kell aggódni, a szülés alatt hosszúkásra nyúlt fejforma hamarosan szép kerekded lesz ismét, a kutacsok pedig (össze nem zárt részek a koponyán)
- A kisbaba szaggatottan „lélegzik’’, ilyenkor valóban magzatvizet szippant be, de ettől nem kell megijedni, az oxigént a méhlepényen keresztül kapja. Ez a légzésgyakorlat azonban erősíti a tüdejét és serkenti a tüdő érését.
- A kisfiad heréi megérkeztek a herezacskókba. Néha az is megesik, hogy az egyik heregolyó (esetleg mindkettő) csak születés után érnek a helyükre.
- 43,7 cm és 1918 gr
Harmincnegyedik Hét
- A kicsike a pocakodban már teljesen újszülött módjára viselkedik: a szemei nyitva vannak, mikor ébren van és becsukja őket, ha alszik. Talán rutinos mozgásformákat vagy pozíciókat is felismerhetsz a viselkedésében.
- Megtanult pislogni, és ha erős fény éri a hasadat, akkor ő is többet lát a belső világodból, mint a félhomályban.
- Antitesteket juttatsz hozzá, amik erős védelmet fognak biztosítani neki a fertőzések ellen, akár hónapokkal születés után is! Természetesen az első napok előteje és az utána következő anyatej tetőzni fogja ezt a védelmet.
- Minden bizonnyal már felvette a fejjel lefele - végleges szülő testtartást.
- A körmei egészen a körömágy végéig nőttek. Nem ritkaság, hogy összekarmolt arccal jön a világra egy-egy csemete. Akár az első napon szükség lehet a kisollóra!
- 45 cm és 2146 gr
Harmincötödik Hét

- A legtöbb ezen a héten született baba hosszú távú gondok nélkül túléli a születést, és bár koraszülöttnek számít, azért életképes.
- A testsúlynövekedés feltölti a karokat és a lábakat, ez által a testhőmérsékletét is jobban fogja tartani idekinn.
- A hallása teljesen kiélesedett, most már a magas, női hangokat is könnyedén érzékeli, sőt, mi több, egyes kutatások alapján sokkal jobban reagál a magas, női hangokra.
- Most tetőzik a méh magassága! Jó hír, hogy ennél feljebb már nem fog kúszni a babád, és bár most alig kapsz levegőt, hamarosan lejjebb vándorol és felkészül a szülésre. Egy-két hét és könnyebben fogsz lélegezni... habár, nehezebb lesz a mozgás, no és sűrűbb a vizelési inger.
- 46,2 cm és 2383 gr.
Harminchatodik Hét
- A bábád már szinte teljesen készen áll a születéshez, és te is! Az egyetlen szerv, ami még örül a maradásnak, az a tüdő. Nem árt, ha minél erősebb és fejlettebb érkezéskor.
- Ha eddig nem észleltél változást, akkor most már igazán várható, hogy a baba lesüllyedjen a szülőcsatornába. A méh lejjebb kerül, és könnyebben kapsz levegőt. Ha nem ő az első babád, akkor akár az utolsó hétig is várathat magára a ’’megkönnyebbülés’’, a második babának kevesebb idő kell a folyamathoz, ezért nem is siet annyira.
- Kis hurkák jelennek meg a kezeken, kitelik a váll és a térd.
- 47,4 cm és 2622 gr.
Harminchetedik Hét

- Ezen a héten megközelíti a 2859 grammot és 48,6 centit. Hivatalosan érettnek számít a születésre, tehát innentől fogva nem koraszülött és bármikor számíthatsz az érkezésére.
- Minden bennmaradt nap számít, hogy erősödjön és kerekedjen.
- A kezek szorítása igen határozott és erős már. Hamarosan te is érezheted, mekkora erő van azokban a parányi öklöcskékben!
- Ahogy a méhfal vékonyodik, úgy jut be egyre több és több fény. Bizonyára megvannak az alvási és ébrenléti szokásai, amit te magad is befolyásolhatsz jó példáddal. Ha rendszeres időbeosztásod és napirended van, akkor őt is erre sarkallod, már a pocakodban, ezzel megelőzve, hogy csemetéd összekeverje az éjszakát a nappallal.

Harmincnyolcadik Hét
- Ha ő egy ’’átlagos’’ növésű baba, akkor 3O83 gr és 49,8 cm.
- Bizonyára megfigyelted már, hogy gyakran csuklik: a légző gyakorlatok miatt magzatvíz kerül a légcsőbe, és csukláshoz vezethet.
- Igen sok mekonium halmozódott fel a belekben, ami az emésztésének melléktermékeként jött létre. Ez a sötét, ragacsos anyag lesz a baba első széklete, és napokon át ürül a belekből.
Harminckilencedik Hét

- A lanugo szinte teljesen eltűnt a baba bőréről, de előfordulhat, hogy még felfedezel kis pihéket a vállakon, karokon, vagy a lábain. Ez is nyom nélkül el fog tűnni hamarosan.
- A tüdő érett az első levegő-vételre.
- Már nem sok helye maradt a mozgáshoz, kezd nagyon szűkös lenni a hely odabenn.
- A testzsír tovább halmozódik, így már biztosan nem lesz szüksége inkubátoros melegítésre, a teste meg tudja majd tartani eredeti hőmérsékletét idekinn is.
- A babád 3288 gr és 5O,7 cm körül van.

Negyvenedik Hét
- A magzatmáz, amely eddig oltalmazta érzékeny bőrét szinte teljesen felszívódott, de még találhatsz nyomokat belőle a kis újszülöttödön.
- A kis test 15% - a testzsír, ez fogja biztosítani a hőmérséklet szabályozást, ugyanis a kicsi még nem tud reszketni, amellyel a felnőttek energiát, és ezzel hőt tudnak termelnek maguknak.
- A tüdő tovább készül a nagy eseményre, továbbra is nagy mennyiségű surfaktant-ot termel, amely nyitva és készenlétben tartja a léghólyagokat.
- A baba 3462 gr és 51,2 cm, amennyiben átlagos méretekkel rendelkezik.
- Gratulálunk! Most már tényleg bármelyik percben megérkezhet és átölelheted Őt, akit annyira vártál és mindent tudsz a növekedéséről, de Róla magáról még olyan keveset!
Társalgási téma:
Azt mondják, hogy az anya fogantatásától fogva ráhangolódik a magzatára. Ráérez, hogy szíve alatt egy új élet serkent, még mielőtt erre bármi jel utalna. A fizikai köldökzsinór mellett egy lelki köldökzsinór is összefűzi a pocakban növekvő kisbabával.
Te milyen élményekkel gazdagodtál a várandósság kezdetén? Hogyan ápolod a lelki köldökzsinórt? Kattints a "Hozzászólok" mezőbe és osztd meg a gondolataidat a témáról.