Az első vizsgálatok
Vér és vizelet vizsgálat

Rendszerint már az első harmadban kérni fog a szakorvosod egy vér és vizeletvizsgálatot. Ebből fény derül a vörösvértestek számáról (hogy nem-e vagy vérszegény), fertőző betegségekről (hepatitisz, szifilisz stb.), a vér típusodra és az RH faktorra.
A vérben jelen lévő antitestek az RH negatív anyukáknál veszélyeztetik a magzatot, aki RH pozitív, ezért az a cél, hogy ezeket az antitesteket a még nem káros mennyiségben tartsák. (Első terhességnél nem kell attól tartani, hogy az anyai szervezet antitesteket termel, mert az anya vére még nem került közvetlen összeköttetésbe a magzat vérével. Ez azonban szüléskor, vagy abortusz közben megtörténik, ezért második terhességnél nagy az esélye annak, hogy az anya szervezete ellenségként kezelje a növekvő babát, és meg is támadja. A mai legjobb eljárás az, hogy a terhesség 28. hetében az édesanya egy ’’Rh immun globin’’-nak nevezett oltást kap, amit közvetlenül az első szülés után megismételnek, hogy ezzel biztosítsák a következő terhessége zökkenőmentes lefolyását. Az RH faktor tudatában ezt az oltást a szakorvossal kell megbeszélni, illetve szólni az ügyeletes orvosnak, aki felvesz a kórházba.)
A vizeletből szintén következtethetnek fertőzésekre. A vizeletben jelen lévő cukor utalhat cukorbetegségre, a benne felfedezett protein pedig magas vérnyomásra (preeclampsia).
Ultrahangos vizsgálat
 |
|
Nyolc hetes baba
|
Az ultrahangos vizsgálat először a petezsákot fogja felfedezni, hamarosan már szívdobogást fogtok keresni, majd a gerincoszlop épségét és a végtagokat, fej körfogatot mérnek, nézik a méhlepény fejlődését, a baba nemét leghamarabb a 14-16. héttől, de reális elvárásokkal csak a 18-2O. hét környékén legyél. (ahhoz, hogy látni lehessen valamit a baba elég nagy, és fejlett kell, hogy legyen, 18-22. hetek során már elképzelhető némi esély a jóslásokra, feltéve, ha a kicsike szétteszi a lábát).
A terhesség vége fele a magzatburok és a méhlepény épségét szemlélik ultrahangon.
A mai álláspont szerint az ultrahangos vizsgálatnak semmilyen káros hatása nincs a magzatra nézve. Ennek ellenére az orvosi gyakorlatba csak annyi ultrahangos vizsgálatot szerveznek, amennyi feltétlenül szükséges a baba és az anyuka egészségének követése érdekében.
|

|
|
Mosoly a negyvenedik héte
|
A mai technika rendkívül pontosan és élesen tudja ábrázolni a pocakon belüli életet. Ehhez hozzá járul a manapság nagyon divatos 3 és 4 dimenziós ultrahang is. Ezek a készülékek egy program segítségével alakítják a sík képet 3 dimenzióssá, így olyan belátást nyerhetünk a méhbe, amit egyébként soha nem tehettünk volna. A 4 dimenziós ultrahang annyiban különbözik a 3Ds-től, hogy időben, vagyis mozgásban is követhetjük a térbeli babát, nem állóképet látunk.
Amennyiben meg szeretnénk örökíteni a magzatunkat, erre a legcélszerűbb a 2O-25. hét között sort keríteni, mert ilyenkor a baba már elég nagy és mozgékony, de nem annyira nagy, hogy kilógjon a képernyőből. A későbbi felvételeken már nem kapunk teljes képet a pocaklakóról, csak egy nagy fejecske, popsi vagy kezek-lábak jelennek meg külön-külön.

Mi történik ultrahangvizsgálat közben? - Videó
katt ide:
http://video.about.com/pregnancy/Ultrasound.htm
Társalgási téma:
Milyen benyomásaid voltak az első nőgyógyászati vizsgálat alkalmával? Hogyan választottál orvost? Kattints a "Hozzászólok" mezőbe és avass be az élményeidbe.