Az első három hónap
A szülés utáni első hónapok szélsőséges érzelmi élményeket tartogatnak a kezdő szülők számára. A szülés csupán a kezdet volt, a java még csak most jön!
Az újszülött körüli teendőket megszokni nem könnyű és a baba is okoz még fejtörést, hiszen egy darabig nem lesz két egyforma nap, de még hasonló sem.
Az eddig rutinszerű teendők, most szinte lehetetlen feladatnak tűnnek, például megszervezni egy bevásárlást, vagy pár órás látogatást a nagyszülőkhöz. Az induló expedícióhoz, szükséges két pelenka, törlőkendő, nyálazó, egy-két öltözet csereruha, szállítóeszköz, és egyéb végzetes apróságok, mint a cumi (ha nem úsztuk meg a használatát). Ez önmagában is elég kilátástalan, mert egyik holmit sem szabad otthon felejteni, de valami úgyis otthon marad.
Persze jobb, ha előre tudod, alig jutsz túl ezen a kaotikus korszakon, máris hiányozni fog! Bámulatos változásokra számíthatsz. Eleinte bizonyára a rokonok és utolérhetetlen feladatok össztüzében támolyogsz majd és elérhetetlen fényűzést jelent egy átaludt éjszaka.
Ebben a túlzsúfolt időszakban pedig sokan hajlamosak elhagyni magukat, pedig akár a felszökött adrenalinszinteddel, akár a kimerüléssel küzdesz, mindig van kiút és mindig érdemes a pároddal való összhangra törekedni.
Tested lassan, de biztosan visszanyeri eredeti képességeit. Az első három hónapban látványosan, de másfél-két évig is eltart a teljes regenerálódás.
Az első hónapok megpróbáltatásai után gyakori a bezártságérzet és céltalanság. Nehéz olyan tevékenységet találni, ami kielégíti testi, lelki igényeidet és babával közösen is végezhető. Ilyen például a baba-mama jóga, vagy torna, a baba-mama klubok, az internetes kismama fórumok stb. Ha szerencséd van, akkor találhatsz a közeledben is csoportos foglalkozásokat. A jógával például mindenképpen érdemes foglalkoznod, ez ugyanis alkalmas a szervezet testi-lelki erőinek megújítására. Neked pedig éppen erre van szükséged. Ajánlom figyelmedbe Laura Staton és Sarah Perron Baby Om című könyvét, amely kedélyes és együttérző hangnemben tanít meg, hogyan jógázhatsz a babáddal együtt. Ezt a felyezetet is a könyv alapján állítottam össze, amely többek között a szülés utáni testi és lelki problémákkal és regenerálódással is foglalkozik.
A következő felsorolásból remélhetőleg keveset, vagy inkább semmit sem fogsz megtapasztalni, de megnyugtató lehet tudni az esetleges bajokról és a gyógyírről. Szülés után ugyanis egy ideig előjöhetnek rejtett gyengeségeink, problémáink.
„A várandósság hónapjaiban az ínszalagok rugalmassága fokozódik, mert a szokásosnál jóval több progeszteron- és relaxinhormon áramlik beléjük. Túleröltetés esetén ezek az ínszalagok könnyen megnyúlnak, és csak nagyon lassan nyerik vissza eredeti feszességüket. E miatt az ízületek is lazábbak a kelleténél. Szüléskor elősorban a medencetáji, a szeméremcsonti, a keresztcsonti és a csípőt tartó ínszalagok nyúlnak meg. Ezeket és az izokat kell megerősíteni ahhoz, hogy újból tartani tudják az ízületeket.
A terhesség és szülés mélyreható változásokat idéz elő a női szervezetben. Az álltalános gyengeségérzet mellett, elképzelhető, hogy az alsó lábszár puffadásával, a keresztcsont, a derék, a hát, valamint a nyak feszülésével, esetleges fájdalmával is bajlódni kell. Ne csüggedj, a kellemetlen állapot belátható időn belül sokat javul.”*
A terhesség hónapjaiban megváltozott a test egyensúlyának középpontja, ezért módosult a tartásunk. Babás pocak nélkül azonban ez úgy fest, mintha egy tégla oszlopból, amely most a tested, egy-két téglát jócskán kimozdítottak a helyésről. Amennyiben nem toljuk vissza a téglákat, összedől a téglaoszlop. A leggyakoribb probléma, a helytelen testtartás, görnyedtség, a derék- és hátfájást okozó emelés, amely látszólag elkerülhetetlen az anyai életben. Az edzett hasizmok támogatják a hát izmait. Ahányszor felemeled a babát, kissé hajlítsd be a térded! Az ismétlődő mozdulatok szintén hozzájárulnak a fájdalomhoz és az izomfesüléshez.
„A fáradtság és a számtalan teendő lesújtóan egyhangúnak tűnnek. Ellensúlyozására keress olyan tevékenységet, amely erősíti a tested és a lelked egyaránt, serkentsd a vérkeringést, a légzést és találj szellemi kiutat.
Az új anyuka a változások áradatában él, kétféle igényt kell kielégítenie, a sajátját és gyermekéjét (sőt, hármat, ne feletkezzünk meg az apukáról sem), az időbeosztást pedig kizárólag a baba körüli feladatok szerint kell készíteni.
A lehetséges gondok olvasása közben az az érzésed támad, hogy egyike vagy az összeomlás szélén álló fiatal anyáknak? A szülés utáni állapot részletes taglalásával nem ez volt a célom, éppen ellenkezőleg. Mert a csontok és az izmok ereje visszanyerhető, egy két lépést kell tenni a helyes irányban önmagad érdekében. Ha pedig lelkileg is felkészülsz, nagy levegőt veszel a nehéz pillanatokban és nem adod fel, akkor biztosan lelkileg erősebben és érettebben tekinthetsz vissza az anyává válás rögös útjára.”*
Fáradtság, kimerültség - Az első számú ellensége minden friss anyukának. A szervezetnek szüksége van 6-7 óra alvásra, és ezt elvileg egyben kéne megkapnia, márpedig ez ebben a formában lehetetlen, mivel a kisbaba 3-4 óránként (vagy sűrübben) éjszaka is szopik. Egy dolgot tehetsz csupán: alszol, amikor a baba alszik, függetlenül attól, hogy éjszaka van, vagy nappal, egy órát alszik, vagy hármat. Nagyon kell vigyáznod az energiatartalékaidra, mert a kialvatlanság felhalmozódik és a kimerültség egyéb súlyos problémákhoz is vezet, például türelmetlenség, erőtlenség, immunproblámák, betegségek, összeomlás. Tekintsd tehát feladatnak az alvást is!
Időhiány - A második számú közellenség. Nagyon nehéz úgy átszervezni az életet, hogy gördülékenyen folyon a nap, beleférjen minden fontos dolog, és ne érezz örökös elégedetlenséget. Ehhez elengethetetlen a szemléletváltás a fontossági sorrendben, a rugalmasság és a beletörődés. Hamar rájössz majd, mi mindent lehet babával a kézben, vagy szoptatás közben csinálni, milyen hasznos a hordozókendő, és mennyire ügyes vagy fél kézzel.
Mellel kapcsolatos panaszok:
Kicserepesedett, fájdalmas mellbimbó – A szoptatás korai szakaszában gyakori az érzékeny, fájdalmas mellbimbó. A legtöbb, amit tehetsz, hogy nem hagyod abba a szoptatást, folytatod igény szerint, de nagyon vigyázol a helyes tesstartásra és a baba helyes ráharapására. Hamarosan megedződnek a melleid, és élvezhető lesz a szoptatás. Addig pedig levegőztesd gyakran a mellbimbókat (legjobb, ha nap is éri), ne mosd szappannal és nem szükséges szoptatások előtt megmosni. Kenheted gyógykenőccsel, de a legjobb választás, ha szoptatás után anyatejjel kened be és hagyos rászáradni.
Az első hónapokban okozhat kissebb-nagyobb fájdalmat a tejleadó reflex is, amikor a baba nagyobb erővel képes szívni. Ez a kellemetlenség is hamar el fog tűnni, csak türelem és kitartás kérdése.
Tejszivárgás – Álltalános jelenség a szoptatás első heteiben, hogy szivárog a tej a megtelt emlőkből. Előfordulhat a baba sírására, vagy az egyik mellből, mikor a baba szopik a másikból. Praktikus ilyenkor mindvégig kényelmes szoptatós melltartót viselni, meltartó betéttel. Ha pedig érzed a tejleadó reflexet, nyomd kicsit vissza a mellbimbót a kezeddel, így hamarosan abbamarad a reflex.
A szoptatásról bővebben is lesz szó (pl. tejmirigygyulladás, tejcsatorna elzáródás,
elégtelen tejtermelés stb.) a Szoptatás című felyezetben.
A lábboltozat változásai – A lábfej kilapulhat és szélesebbé válhat a várandósság hónapjaiban, ez általában az ínszalagok lazulásával és a súly növekedésével párhuzamosan következik be. Viselj mindig kényelmes lábbelit. A szülést követő hónapokban még mellőzd a magas sarkakat.
Az alkar fájdalmai – Húzódások alakulhatnak ki a babakocsi, vagy a baba helytelen tartásától, emelésétől. Próbáld változatos fogásokkal tartani és emelni a babát, hogy ne mindig ugyanazt az izomcsoportot, ízületet erőltesd.
A hajhullás – A hormonális változások miatt előfordulhat a szokásosnál erőteljesebb hajhullás, különösen a szoptatás abbahagyásakor. Fölösleges aggódnod, a hajad nem lesz gyérebb. Szépen vissza fog sűrüsödni.
Az aranyér – Az aranyér a végbél külsejére türemkedett megerszkedett és kitágult ér, csomó formájában érzékelhető, érzékeny, vérzésre hajlamos, viszkethet is. Oka a belső nyomás növekedése és a megeröltetés. Kialakulhat szüléskor, vagy székrekedés miatt. Kezelésrére természetes alapú kenőcsök (körömvirág), ülőfürdő, mogyoróteás jeges pakolás ajánlható és a további megeröltetés elkerülése megfelelő rostdús étrendel és nagyon sok folyadékbevitellel.
Hőhullámok – Ne izgulj, nem korai klimax tünetei, hanem a szülés utáni hormonális változásoké. Hamarosan elmúlnak.
Az inkontinencia – vagyis vizelettartási problémák, a medencetáji izomzat megereszkedésétől szülés után rövid ideig fenállhat. Kegel gyakorlatokkal (nem tízzel, hanem százassával!) idővel helyreáll.
A térdfájás – Most a mechanikus túlfeszítés, az inak erőtlensége és túlzott lazasága miatt léphet fel. Lépcsőjárás, gugolás közben okozhat kellemetlenséget. Álltalában 2-3 hét alatt javulnak a tünetek, de addig is kerüld a heves mozdulatokat. Amennyiben meg is dagad, megbicsaklik, fordulj orvoshoz kezelésért.
A derékfájás és a hát alsó szakaszának fájdalmai – Jellegzetes probléma. Oka, többek között a hasfali izmok gyengülése, az ínszalagok elváltozásai és a testtartás módosulása. Fontos a hasfal erősítése és a helyes testtartás visszanyerése. Idővel ezek a panaszok is megszűnnek, ha odafigyelsz a tartásodra, nem görnyedsz és kerülöd a hajlott pozíciókat.
A váll- vagy nyakfájás – A hát izomzatának gyengesége és valamilyen mozdulat túl gyakori ismétlése okozhatja. A csecsemő azonos testtartásban való szoptatása, cipelése, emelése és fektetése okozhat vállfájást. Gondosan válogass magadnak kényelmes melltartót, mert ennek szorossága is okozhat fájdalmakat, de akár tejcsatorna elzáródást is. Nyújtó gyakorlatok és a tudatos mozgás segítenek a panaszokon.
Tudni kell, hogy minden izom és ín gyengeségre visszavezethető fájdalom csökkenni fog, amint hozzászoksz az újfajta terheléshez, és megerősödsz. De tudatosan figyelned kell a helyes tartásra, a kényelmes és helyes szoptatásra, a nyújtási gyakorlatokra, hogy csökkentsd az ízületek és izmok feszülését, és a változatos mozgásformákra, hogy ne mindig ugyanazokat az izmokat terheld.
Légy derülátó és ne hagyd, hogy bármi elsötétítse ezt a vissza nem térő, csodálatos időszakot, amelyben a védtelen kicsi babádból igazi kisgyermek lesz.
Az első menstruáció - Fogamzásgátlás
Szülés után hat héttel a méh visszanyeri eredeti méretét, és innentől fogva bármikor jelentkezhet az első menzesz. Ez kevésbé valószínű, ameddig kizárólag anyatejjel táplálod a babádat - tehát a szoptatás első négy-hat hónapjában. Az a tény azonban, hogy a kizárólagos szoptatás alatt a legtöbbeknek nem tér vissza a menstruációs ciklusuk, nem jelent teljes védettséget egy újabb terhességgel szemben. Vagyis tévedés azt hinni, hogy amíg szoptatsz, addig nem eshetsz teherbe. Szakértők véleménye szerint, a szoptató nő csak akkor terméketlen időlegesen, ha gyermekét legalább háromóránként (éjjel-nappal) mellre helyezi. A szoptatás alatt felszabaduló prolaktin hormon gondoskodik a tejtermelésről és egyidejűleg gátolja a petefészkek működését, de ez nem azt jelenti, hogy a szoptatás biztos fogamzásgátló eszköz.
Az első nőgyogyászati kontrol vizsgálat során, amely általában hat hét után esedékes, kiemelt hangsúlyt kap a további fogamzásgátlás.
Számtalan lehetőség van a védekezésre.
A kismamák gyakran választják a gumióvszert, bár többen idegenkednek a természetellenes érzéstől. Ők szedhetnek kimondottan szoptatós anyukáknak kifejlesztett fogamzásgátló tablettát, amely a hagyományossal ellentétben nem befolyásolja a tejtermelést és nem változtatja meg a tej ízét. A minitabletták csak a gesztagen nevű hormont tartalmazzák, amely megváltoztatja a nyák minőségét a méhszájnál. Hátránya azonban az, hogy nem olyan biztonságos, és minden nap pontosan ugyanabban az időben kell beszedni. Egy óránál több csúszást már kerülni kell.
Elterjedt a méhen belüli eszközök használata.
A spiral biztos védekezést jelent, amire nem kell mindennap gondolni. T alakú műanyagszerkezetből áll, amelyet vékony rézdrót vesz körül. A spirál megváltoztatja a méh kémiai környezetét, így a spermáknak alig van esélyük a túlélésre. Ha ez mégis sikerülne, a spirál megakadályozza a megtermékenyült petesejt beágyazódását.
Az orvos már hat héttel a szülés után felhelyezheti a méhnyakon keresztül, nem kell megvárni az első menstruációt. A spirál használata a problémamentes védekezés ellenére okozhat fájdalmasabb, vagy vérzékenyebb mentruációt.
Az utóbbi években elterjedt „hormonspirál” amely gesztagént ad le. Hatására a minipirulához hasonlóan megváltozik a méhnyaknál található nyák állaga, így a spermiumok nem tudnak továbbjutni. Ezáltal nagyobb védelmet nyújt a hagyományos spirálnál, és nem tartalmaz fémet. A menstruáció könnyen és fájdalmak nélkül zajlik le, néha olyan gyengén, hogy alig észrevehető. Az is előfordulhat, hogy a vérzés elmarad, ami viszont zavar néhány nőt. A hormonspirál öt évig hat. Ha a pár nem szeretne ennyi időt várni a következő gyermekig, akkor eltávolítják, és a termékenység azonnal helyreáll.
További alternatív védekezési módszerek közé tartozik a diaphragma, vagy pesszárium - (kb. 5 cm átmérőjű) rugalmas fémgyűrű, amelyre vékony gumimembránt feszítettek. Az együttlét előtt a diaphragmát egy spermiumölő krémmel kenik be, majd felhelyezik a hüvelybe.
A háromhavonta adott gesztagen-injekció elvileg alkalmazható a szoptatás ideje alatt, ám problémát okoz azoknál a nőknél, akiknek súlyproblémái vannak, hiszen erősen hízlal.
Egyéb lokális módszerek a krém, hüvelyi tabletta, zselé és kúp.
Ezek a készítmények spermiumölő anyagokat tartalmaznak. Ezeket az anyagokat a nőnek kell felhelyezni a hüvely mélyébe, minden szexuális aktus elött. Amennyiben újabb aktusra kerül sor, meg kell ismételni az alkalmazást.
*részletek Laura Staton és Sarah Perron Baby Om című könyvéből