Szülés utáni regenerálódás

A női test valóban csodálatra méltó. A várandósság alatt tökéletesen alkalmazkodott a magzathoz, szülés után rögtön elkezdi a visszaalakulást, közben pedig gondoskodik az újszülött táplálásáról is.
A korai gyermekágy a szülés utáni néhány órát jelenti. A gyermekágyi periódus pedig a szülést követő hat hetet öleli fel. Ez alatt ugyanis a szervezet visszaáll az eredeti üzemmódba, és a méh visszanyeri eredeti méretét. Régen úgy tartották, hogy ez alatt az anyukának feküdnie kell, hogy visszanyerje erejét, minden munkát elvégeztek helyette a rokonok, szomszédok. Ma már tudjuk, hogy a korai, de nem túl megeröltető mozgás segíti a test regenerálódását és a méh összehúzódását, tehát nem kell feküdnöd, de bármennyire is jól vagy, ne bízd el magad. A tested még gyenge az első hetekben, szükséged lesz segítségre. Nehéz időszak elé álltok: a babával való összeszokás, az új feladatok elsajátítása nem megy egyik napról a másikra, és ezt még nehezíti az éjszakázás, a kialvatlanság, néha tehetetlenség. Mindez természetes, de összetartásra, megértésre és főleg RUGALMASSÁGRA lesz szükségetek, hogy hamar összekovácsolódjon a csapat.
Az eddigi időbeosztásodat és fontossági sorrendedet felejtsd el. Aludj, mikor a babád alszik, méghozzá rögtön
, a házimunkára keress segítséget, ha teheted, vagy ha nem, akkor hunyj szemet az uralkodó káosz felett. Nem szégyen, vagy kudarc, ha segítséget kérsz. Szükség lesz valakire, aki főz rátok eleinte, és átveszi a halaszthatatlan feladatokat.
Sok pár, akik nem számíthatnak rokoni segítségre, az első hónapokban kész főttételt szállíttat haza, hanyagolja a vasalást, és beosszák a megmaradt feladatokat, hogy ezzel is tehermentesítsék az édesanyát. Dolgozzatok ki ti is előre egy hasonló "vésztervet", hogy ne érjen váratlanul az örökös időhiány.
A tapasztalt anyukák a következő gyermekágyas fontossági sorrendet állították fel: a baba ellátása, alvás, evés, összebújás és intim pillanatok a párjukkal, fogmosás (lehet ez is luxus), friss levegő (kötelező mamának és babának egyaránt), zuhany, főzés (a legtöbben hetekig nem tudnak főzni a baba mellett), takarítás, társaság (mindegy ki csak beszélni lehessen vele), kikapcsolódás (kinek mi: törődés magával, kimozdulás otthonról, egy film, vagy csak egy jó beszélgetés, vacsora az apukával, mi alatt alszik a kicsi), törődés a külsővel és a plussz kilókkal.
Ezek a tapasztalt anyukák azt is állítják, hogy rugalmassággal, kitartással és összetartással hamar létrejön a valódi családi légkör és a profizmus, a magabiztosság. Az első hetek a nehezebbek, de az idő gyorsan telik és mindent megold.